A New York Knicks péntek éjjel újabb hatalmas lépést tett afelé, hogy sorozatban második évben is ott legyen a keleti konferenciadöntőben.
Miután 108–94-re legyőzte a Philadelphia 76ers csapatát idegenben, és ezzel már 3–0-s előnybe került a párharcban.
Az eredmény önmagában is sokat mond, a mérkőzés története azonban ennél jóval árnyaltabb volt, mert a Philadelphia az első percekben kifejezetten úgy játszott, mint egy sarokba szorított csapat, amely pontosan tudja, hogy számára ez gyakorlatilag szezonmentő este lehet.
A hazaiak agresszívan kezdték a találkozót, gyors tempót diktáltak, bátran vállalták a külső dobásokat, és korán sikerült kialakítaniuk egy 12 pontos előnyt, miközben a csarnok hangulata is egyértelműen azt sugallta, hogy a Sixers nem szeretné ilyen könnyen elengedni ezt a párharcot.
A Knicks azonban pontosan azt mutatta meg ismét, amit az egész rájátszás során: akkor sem esik szét, amikor az ellenfél elkapja a ritmust.
A New York fokozatosan lassította a játékot, kontrollálta a labdabirtoklásokat, és ahogy haladt előre az első félidő, elkezdte fizikálisan teljesen felőrölni a Philadelphiát.
A vendégeknél ismét Jalen Brunson volt az a játékos, aki minden kritikus pillanatban rendet tett a pályán.
Az irányító 33 ponttal, öt lepattanóval és kilenc gólpasszal zárt, de a számok most sem mutatják meg teljesen, mekkora hatása volt a játékra.
Amikor a Knicks támadása akadozni kezdett, Brunson megtalálta a középtávoli dobásokat, amikor a Philadelphia megpróbált feljebb tolni a védekezésén, türelmesen szétbontotta a csapdákat, és amikor a meccs kezdett érzelmileg is felforrósodni, egyszerűen lehűtötte a játékot.
Mellette Mikal Bridges ismét kulcsszerepet játszott, hiszen 23 ponttal segítette a New Yorkot, de talán még ennél is fontosabb volt, amit védekezésben tett.
A meccs elején Paul George még úgy tűnt, akár hátára is veheti a Philadelphiát, hiszen alig kilenc perc alatt már 15 pontnál járt, és sorra büntette a Knicks hibáit.
Aztán New York váltott. Bridges kapta George őrzését, és a mérkőzés ritmusa gyakorlatilag egyetlen taktikai döntéssel megfordult.
George a remek kezdés után fokozatosan eltűnt a meccsből, a Knicks pedig ezt könyörtelenül kihasználta.
A hazaiaknál visszatért Joel Embiid, aki bokája és csípője miatt kihagyta az előző találkozót, és bár 18 ponttal, hat lepattanóval és öt gólpasszal fejezte be az estét, végig látszott rajta, hogy fizikálisan még messze van a legjobb formájától.
A Knicks ezt azonnal felismerte, és folyamatosan mozgásra kényszerítette a festékben, rengeteg pick and roll szituációba húzta be, miközben a palánk alatt sem hagyta pihenni.
A mérkőzés egyik legfontosabb különbsége ismét a lepattanózásban alakult ki. A Knicks 13 támadólepattanót szerzett, és ezekből folyamatosan második esélyeket teremtett magának, ami lassan, de biztosan kivette a hitet a hazai csapatból.
Karl-Anthony Towns rengeteg piszkos munkát végzett a palánk alatt, miközben Josh Hart ismét olyan energiával játszott, mintha nem ismerné a fáradtság fogalmát.
Hart sérült bal hüvelykujjal is vállalta a játékot, és ismét minden labdáért harcolt, minden ütközésbe beleállt, és pontosan azt a mentalitást hozta, amely most az egész Knicks identitását meghatározza.
A Philadelphia oldalán Tyrese Maxey és Kelly Oubre Jr. próbálták életben tartani a hazaiakat, de ahogy a második félidőben a Knicks védekezése még agresszívebbé vált, a Sixers támadójátéka fokozatosan szétesett.
A külső dobások pontatlanabbá váltak, a labdajáratás lassult, és minden kihagyott lehetőség után New York még nagyobb önbizalommal játszott.
Most a Philadelphia 76ers ott áll a szakadék szélén, és már nincs hibázási lehetősége.
Egy újabb vereség a szezon végét jelentené, miközben a Knicks egyre inkább úgy fest, mint egy olyan csapat, amely nemcsak konferenciadöntőbe akar jutni, hanem valódi bajnoki álmot kerget.
Ez a New York most már nem egyszerűen jó. Ez a Knicks fizikális, fegyelmezett, mentálisan stabil, és ami talán a legfontosabb, a legnehezebb pillanatokban mindig akad valaki, aki előlép. Az ilyen csapatokból szoktak igazán veszélyes playoff-sztorik születni.
Ez csak egy darabja annak, ami most történik az NBA-ben — egy másik fontos sztorit itt találsz:
Los Angeles Lakers dühös a játékvezetésre, de a valódi probléma sokkal mélyebben van
