Az első meccs után Oklahoma Cityben minden Victor Wembanyamaról szólt.
Arról a 41 pontos őrületről, arról a dupla hosszabbításos estéből maradt sokkról, és arról az érzésről, hogy a San Antonio Spurs talán valami egészen különlegeset engedett rá a Nyugatra.
A Thunder viszont láthatóan egy pillanatig sem esett pánikba.
Az ilyen csapatok pontosan tudják, hogy egy playoff-párharc nem az első ütéstől dől el, hanem attól, hogyan reagálsz rá.
Oklahoma City pedig a második meccsen úgy jött ki a pályára, mint egy bajnok, amelyet kellemetlenül megrázott az első vereség, de közben pontosan tudja, milyen sebességre kell kapcsolnia, amikor kezd igazán veszélyessé válni a helyzet.
És ez most nagyon gyorsan megtörtént.
Shai Gilgeous-Alexander 30 ponttal vezette győzelemre az Oklahoma City Thunder csapatát, amely 122–113-ra legyőzte a Spurs együttesét, és kiegyenlítette a Nyugati döntőt.
Shai most már tényleg MVP-ként játszott
Az első meccs után sok szó esett arról, hogy Shai mennyire kényelmetlenül mozgott a Spurs védekezése ellen. Most viszont pontosan azt a játékost láthattuk, aki az elmúlt két évben az NBA egyik legstabilabb és legveszélyesebb támadója lett.
A 30 pont és a 9 gólpassz önmagában is elit szám, de ezen az estén inkább az volt feltűnő, mennyire kontrollálta a játék ritmusát.
Oklahoma City támadójátéka sokkal nyugodtabban működött körülötte, ő pedig folyamatosan megtalálta azokat a réseket, amelyekből középtávoli dobások, faultok vagy könnyű kiosztások születtek.
Amikor San Antonio a negyedik negyed végén még egyszer megpróbált visszajönni a meccsbe, Shai bedobott egy újabb hidegvérű középtávolit, majd egy apró ökölrázással jelezte: ez most már az ő estéje.
Nem volt nagy show. Nem is kellett.
Hartenstein teljesen megváltoztatta a párharc ritmusát
Miközben a legtöbb reflektorfény Shaira és Wembanyamára irányult, a második meccs egyik legfontosabb embere valójában Isaiah Hartenstein volt.
Az első találkozón alig 12 percet kapott, most viszont teljesen más szerepben jelent meg, és gyakorlatilag végig érezhető volt a pályán a fizikális jelenléte.
10 ponttal és 13 lepattanóval zárt, ebből nyolcat támadóoldalon szedett össze, ami konferenciadöntőben egészen brutális szám.
De nem is feltétlenül a statisztikája volt a legfontosabb, hanem az, ahogyan elkezdte kifelé tolni Wembanyamát a festékből. Kemény blokkokat állított, folyamatos kontaktot vállalt, és rengeteg extra labdabirtoklást szerzett a Thundernek.
Az első meccsen Oklahoma Citynek szinte semmilyen válasza nem volt Wembyre. Most legalább már volt terve.
A Spurs kezd elfogyni hátul
San Antonio számára a legaggasztóbb dolog most már nem is feltétlenül az, hogy a Thunder hogyan védekezik Wembanyamán, hanem inkább az, hogy lassan elfogynak a használható labdakezelők.
De’Aaron Fox továbbra sem játszott, a második félidőben pedig Dylan Harper is megsérült, ami gyakorlatilag teljesen Stephon Castle vállára rakta a szervezést.
Castle ugyan 25 pontot és 8 gólpasszt hozott össze, ráadásul volt egy brutális poszterzsákolása Hartenstein fölött, amely még az OKC közönségét is megdöbbentette, de közben kilencszer adta el a labdát.
Ez különösen fájdalmas annak fényében, hogy az első meccsen már playoff-rekordot jelentő 11 turnoverrel zárt.
És a Thunder pontosan ebből él.
Labdákat szereznek, ritmust törnek, majd abból futnak át rajtad, mielőtt észrevennéd, mi történt.
Wembanyama most először nézett ki emberinek
A statisztika alapján Wembynek így sem lehet sok mindent felróni: 21 pont, 17 lepattanó, 6 gólpassz és 4 blokk.
Mégis ez volt az első olyan este a párharcban, amikor néha látszott rajta a fáradtság.
A Thunder sokkal agresszívebben tolta kifelé a gyűrűtől, nehezebben engedték mély pozícióba, és főleg a negyedik negyedben látszott, hogy San Antonio egyre nehezebben találja meg őt jó helyzetekben.
Oklahoma City támadólepattanói ráadásul folyamatosan megakadályozták, hogy a Spurs gyorsindításokból könnyű kosarakat szerezzen.
És most először ebben a playoffban az is látszott, hogy a Thunder fizikális tempója hosszabb távon tényleg elkezdheti őrölni.
Most kezd igazán playoff-párharccá válni ez az egész
A széria most San Antonióba költözik 1–1-es állással, teljesen új hangulatban és egyre több kérdőjellel.
Az OKC megmutatta, hogy képes alkalmazkodni. A Spurs már megmutatta, hogy képes meglepni a bajnokot.
És valahogy pont ettől kezd olyan érzése lenni az embernek, hogy ez a párharc még nagyon sokáig velünk marad.
Az első meccs után sokan már arról beszéltek, hogy Wembanyama átveszi a Nyugatot.
A második találkozó viszont emlékeztetett mindenkit arra, hogy a bajnokcsapatok nem omlanak össze egyetlen vereségtől.
Oklahoma City most pontosan úgy reagált, mint egy olyan csapat, amely már tudja, milyen érzés végigmenni ezen az úton. És ettől ez a párharc most még veszélyesebb lett mindkét oldal számára.
Ez csak egy darabja annak, ami most történik az NBA-ben — egy másik fontos sztorit itt találsz:
Jason Kidd távozik a Dallas Mavericks kispadjáról
