A playoffban mindig eljön az a pont, amikor egy csapat már nemcsak meccseket nyer, hanem teljesen átveszi egy párharc hangulatát is.
A Knicks most pontosan ebben az állapotban kosárlabdázik, és Cleveland számára talán ez az egész sorozat legijesztőbb része.
New York ugyanis nem feszültnek, nem óvatosnak és nem görcsösnek tűnik a Keleti döntőben, hanem olyan csapatnak, amely tökéletes ritmusban érkezett meg a szezon legfontosabb időszakára.
A Knicks már 3–0-ra vezet a Cavaliers ellen, és mindössze egyetlen győzelemre van attól, hogy 27 év után újra NBA-döntőt játsszon.
Az NBA története közben egyáltalán nem ad sok kapaszkodót Clevelandnek, mert ilyen hátrányból még egyetlen csapat sem fordított hétmeccses párharcban, a Cavs problémája viszont jelenleg nem is a történelem, hanem az, hogy egyszerűen nem talál semmilyen működő választ arra, amit New York támadásban csinál.
És ez most már nem néhány forró dobásról szól.
A Knicks támadójátéka jelenleg olyan szinten működik, amelyet playoffban szinte lehetetlen fenntartani – mégis fenntartják
Az NBA playoffja általában arról híres, hogy a támadások lelassulnak, a védekezések sokkal agresszívebbek lesznek, és azok a rendszerek, amelyek az alapszakaszban simán működtek, hirtelen szétesnek a nyomás alatt.
A Knicks viszont pont az ellenkező irányba indult el, mert New York támadójátéka jelenleg még veszélyesebbnek tűnik, mint hónapokkal ezelőtt az alapszakaszban.
A csapat effective field goal százaléka 59.3 ebben a playoffban, ami jelenleg minden idők legjobb mutatója lenne az NBA rájátszásának történetében.
És ami igazán brutális az egészben, hogy ez még a dobások minőségéhez képest is extrém túltermelésnek számít, vagyis a Knicks nemcsak jó helyzeteket alakít ki, hanem elképesztő önbizalommal és ritmussal fejezi is be őket.
OG Anunoby és Landry Shamet több mint ötven százalékkal dobják a triplákat, miközben Jalen Brunson és Mikal Bridges gyakorlatilag automatikusan büntetik a középtávoli pull-up helyzeteket.
Elméletben persze ezek a számok hosszabb idő alatt biztosan visszaesnének, de a playoff nem hosszú mintákból áll, hanem rövid, brutális intenzitású sorozatokból, ahol néha pontosan az dönt mindent, hogy egy csapat mikor kapja el ezt a ritmust.
A Knicks pedig most pontosan a tökéletes pillanatban forrósodott fel.
Brunson és a Knicks támadása most már direktben keresi Cleveland gyenge pontjait
A párharc egyik legérdekesebb taktikai változása az lett, ahogyan New York elkezdte célba venni Donovan Mitchell védekezését.
Az első meccsek után még inkább James Harden oldalát próbálták bontani, most viszont Brunson egyre gyakrabban direktben Mitchell emberét hívja be screenbe, és ebből a Knicks folyamatosan előnyöket gyárt.
Az utóbbi két mérkőzésen azokból az akciókból, ahol Mitchell embere zárt Brunsonnak, New York több mint 1.3 pontot termelt labdabirtoklásonként, ami egészen elképesztő szám konferenciadöntő-szinten.
És a legnagyobb probléma Cleveland számára nem is önmagában Brunson pontszerzése, hanem az, hogy a Knicks támadása körülötte teljes flow-állapotban működik.
A labda gyorsan jár egyik oldalról a másikra, senki nem áll sokáig egy helyben, folyamatosak a vágások és a második-harmadik támadási opciók, miközben Bridges, Anunoby vagy Towns azonnal bünteti a legkisebb védekezési hibát is.
Ez az a fajta ritmus, amely ellen playoffban különösen nehéz védekezni, mert nem egyetlen sztár izolációira épül, hanem arra, hogy egyszerre öt ember mozog magabiztosan ugyanabban a rendszerben.
És jelenleg pontosan ettől néz ki ilyen veszélyesnek ez a Knicks.
Cleveland számára most már az első negyedek jelentik a legnagyobb problémát
A Cavaliers persze papíron még életben van, és egyetlen meccsen továbbra is bárkit képes lehet megverni, de a sorozat eddigi képe alapján most már sokkal nagyobb problémájuk van annál, mint hogy egyszerűen „hidegek” a dobók.
Cleveland ugyanis újra és újra borzalmasan kezdi a meccseket, és egy ilyen ritmusban játszó Knicks ellen ez gyakorlatilag öngyilkosságnak számít.
A Cavs tizenhét playoff-meccséből tizenegyben került gyorsan tízpontos hátrányba, miközben az első negyedekben támadásban kifejezetten gyenge hatékonysággal játszik és túl sok labdát ad el.
A harmadik meccsen például a Knicks egyszer sem került hátrányba, és végig úgy kontrollálta az estét, mintha pontosan tudná, hogy Clevelandnek nincs elég önbizalma vagy ritmusa ahhoz, hogy komolyabban visszajöjjön.
Ez különösen veszélyes egy olyan New York ellen, amely az alapszakaszban is elit volt nagy előnyök megtartásában, most pedig playoffban még magabiztosabban kezeli ezeket a helyzeteket.
Cleveland lassan minden döntésével újabb problémát nyit meg
A Cavs számára emiatt most már az is reális lehetőség, hogy Kenny Atkinson teljesen belenyúl a kezdőcsapatba.
Dean Wade támadásban nem tudott ritmust találni, miközben Sam Merrill vagy Max Strus több spacinget és gyorsabb támadójátékot adhatna.
A probléma viszont az, hogy minden ilyen változtatás újabb kompromisszumot nyit meg védekezésben.
- Ha Merrill több percet kap, Brunson azonnal támadni fogja.
- Ha kisebb szerkezetre váltanak, Towns kap könnyebb matchupokat.
- Ha agresszívebben segítenek Brunsonon, Bridges és Anunoby marad több üres dobással.
És jelenleg pontosan ez tűnik a Knicks legnagyobb erejének: szinte minden válaszra van új kérdése.
Ez csak egy darabja annak, ami most történik az NBA-ben — egy másik fontos sztorit itt találsz:
Mikal Bridgesből playoff-szörny lett New Yorkban
