New Yorkban az elmúlt évtizedekben rengeteg nagy név, rengeteg hangzatos projekt és még annál is több csalódás fordult meg.
Ezért a Knicks szurkolói már szinte hozzászoktak ahhoz, hogy minden komolyabb reménykedés végül valamilyen fájdalmas playoff-kudarccal ér véget.
Éppen ezért volt ennyire különös látni azt, milyen magabiztosan, milyen felszabadultan és milyen brutális fölénnyel söpört végig a Knicks ezen a rájátszáson, amely végül huszonhét év után újra NBA-döntőt ért New York számára.
A Cleveland Cavaliers elleni negyedik mérkőzés papíron még arról szólt volna, hogy a Cavs életben tudja-e tartani a sorozatot hazai pályán, a valóságban azonban már az első percek után úgy nézett ki az egész este, mint egy csapat teljes összeomlása és egy másik csapat diadalmenete egyszerre.
A Knicks végül 130–93-ra nyert Clevelandben, lezárta a söprést, és ezzel történelmi dominanciával jutott be az NBA-döntőbe.
És ami igazán félelmetes New York szempontjából, hogy ez az egész már messze nem tűnik egyszerűen jó formának vagy rövid playoff-lendületnek.
A Knicks jelenleg úgy támad, mintha minden játékosa ugyanabban a ritmusban gondolkodna
A playoffban általában fokozatosan szűkülnek a lehetőségek, a támadások nehezebbé válnak, a játékosok pedig egyre több fizikális kontaktot kapnak, ezért a legtöbb csapat ilyenkor egyszerűbb és kiszámíthatóbb kosárlabdát kezd játszani.
A Knicks viszont pont az ellenkező irányba mozdult el az elmúlt hetekben, mert New York támadása meccsről meccsre egyre gördülékenyebbnek, egyre gyorsabbnak és egyre nehezebben olvashatónak tűnik.
Jalen Brunson továbbra is az egész rendszer motorja, de most már nem arról van szó, hogy egyetlen szupersztár próbálja megmenteni a támadásokat nehéz dobásokkal.
A Knicks jelenlegi ereje sokkal inkább abból fakad, hogy szinte minden pályán lévő játékos veszélyt jelent, miközben a labda folyamatos mozgásban van, a spacing kiváló, és a csapat pontosan tudja, mikor kell gyorsítani vagy éppen türelmesebben bontani a védelmet.
A Cavaliers ellen ez különösen látványosan működött, mert Cleveland egyszerűen nem tudta eldönteni, kit vegyen el először.
Brunson folyamatosan bontotta az első védelmi vonalat, Karl-Anthony Towns stabilan büntette a kisebb matchupokat, OG Anunoby és Mikal Bridges pedig könyörtelenül használt ki minden üresen hagyott területet.
Mire a második negyed közepe megérkezett, a Knicks már olyan ritmusban kosárlabdázott, amelyet Cleveland egyszerűen nem tudott kontrollálni.
És pontosan ez volt az egész sorozat legnagyobb különbsége.
Cleveland fokozatosan veszítette el az önbizalmát ebben a párharcban
A Cavaliers számára az egész Keleti döntő valójában az első meccs utolsó negyedében kezdett kicsúszni a kezéből.
Az a huszonkét pontos előny, amelyet akkor elengedtek, nemcsak egy elveszített mérkőzés volt, hanem valami mentális törést is okozott a csapaton belül.
Attól a pillanattól kezdve a Knicks egyre magabiztosabban játszott, miközben Cleveland fokozatosan egyre görcsösebbnek és bizonytalanabbnak tűnt.
A negyedik mérkőzésen ez már teljesen egyértelmű volt. Donovan Mitchell ugyan próbálta életben tartani a támadást harmincegy ponttal, de a Cavs játéka összességében lassúvá, kiszámíthatóvá és kapkodóvá vált, miközben James Harden teljesen eltűnt a sorozat végére, a zárómeccsen pedig mind a hat tripláját elrontotta.
A Knicks ezzel szemben egyre nagyobb energiával játszott, és talán semmi nem mutatta jobban a két csapat aktuális lelkiállapotát, mint az, hogy a Rocket Arena hangulatát a mérkőzés végére teljesen átvették a New York-drukkerek.
A „Let’s Go Knicks” skandálások végig visszhangoztak a csarnokban, miközben Cleveland játékosain egyre inkább az látszott, hogy érzik: ez a párharc már régen kicsúszott a kezükből.
A Knicks playoff-menetele most már történelmi szintű dominanciának tűnik
Az igazán brutális az egész Knicks-futásban talán az, hogy New York nem egyszerűen továbbjutott ezeken a párharcokon, hanem gyakorlatilag megsemmisítette az ellenfeleit.
Az Atlanta elleni első kör lezárása ötvenegy pontos győzelmet hozott, a Philadelphia elleni söprés során szintén teljes kontroll alatt tartották a meccseket, most pedig a Cavaliers ellen is harminchét pontos kiütéssel fejezték be a sorozatot.
Közben a Knicks már tizenegy egymást követő playoff-meccset nyert meg, ami önmagában is elképesztő teljesítmény, de ennél is fontosabb, hogy a csapat játékán egyáltalán nem látszik fáradtság vagy idegesség.
Inkább olyan érzése van az embernek, mintha New York most kezdte volna igazán elhinni, hogy ez az egész menetelés akár bajnoki címig is eljuthat.
És playoffban pontosan ez az a pont, ahol egy veszélyes csapatból valódi contender válik.
Most jön az a szint, ahol már tényleg minden apróság számítani fog
A Knicks előtt ugyanakkor most teljesen más kihívás áll, mert akár az Oklahoma City Thunder, akár a San Antonio Spurs érkezik a döntőbe, New York már sokkal atletikusabb, fizikálisabb és mélyebb ellenféllel találkozik majd.
Ott már nem lesz ennyi könnyen támadható matchup, nem biztos, hogy minden középtávoli ilyen hatékonysággal beesik, és a legkisebb védekezési hibákat is sokkal gyorsabban fogják megbüntetni.
A Knicks viszont jelenleg pontosan úgy néz ki, mint egy csapat, amely készen áll erre a szintre is, mert a támadása elképesztő ritmusban működik, a védekezése fizikális és agresszív, miközben mentálisan is egyre stabilabbnak tűnik a nyomás alatt.
Ez csak egy darabja annak, ami most történik az NBA-ben — egy másik fontos sztorit itt találsz:
Az NBA új generációja hivatalosan is átvette a ligát
