A playoffban általában nagyon gyorsan kiderül, melyik csapat mennyire stabil mentálisan, mert egy rossz vereség után már nem elég egyszerűen „jobban játszani” a következő meccsen.
Ilyenkor az számít igazán, hogy egy együttes mennyire tud visszatérni a saját ritmusához, mennyire bízik továbbra is a saját rendszerében, és mennyire képes újra ráerőltetni az akaratát az ellenfélre.
Oklahoma City pontosan ezt mutatta meg az ötödik mérkőzésen, miután a Spurs az előző találkozón teljesen kizökkentette a Thunder játékát.
A negyedik meccsen San Antonio fizikálisan és védekezésben is rátelepedett a párharcra, miközben Victor Wembanyama újra domináns figurává vált.
Az ötödik mérkőzés viszont már teljesen más képet mutatott, mert a Thunder az első percektől kezdve sokkal gyorsabban mozgatta a labdát, agresszívebben támadta a Spurs hibáit, és sokkal tisztábban hajtotta végre a saját támadási terveit.
Oklahoma City végül 127–114-re nyert, és ezzel már csak egyetlen siker választja el az NBA-döntőtől.
A legfontosabb különbség pedig talán az volt, hogy a Thunder újra úgy nézett ki, mint az a csapat, amely egész évben az NBA egyik legkomplettebb együttese volt.
Shai ismét pontosan akkor vette át az irányítást, amikor szükség volt rá
Shai Gilgeous-Alexander teljesítménye ebben a playoffban egyre inkább arról szól, hogy mennyire nyugodtan képes kontrollálni a meccsek ritmusát a legfontosabb pillanatokban is.
Az MVP ezúttal harminckét ponttal és kilenc gólpasszal zárt, de a játékának legfontosabb része most sem kizárólag a ponttermelés volt, hanem az, ahogyan folyamatosan egyensúlyban tartotta Oklahoma City támadását.
A Thunder egész este sokkal szervezettebben és sokkal tisztábban támadott, mint a negyedik meccsen, mert Shai mellett Isaiah Hartenstein screenjei, Jared McCain vállalkozó kedve és Alex Caruso extra energiája is folyamatosan nyomás alatt tartotta a Spurs védekezését.
Oklahoma City egyik legnagyobb erőssége egész szezonban az volt, hogy nem egyetlen támadási opcióból él, hanem folyamatosan több irányból képes veszélyt jelenteni, és ez most újra teljes erővel látszott a játékukon.
San Antonio egy ideig próbálta lassítani a tempót és fizikálisabbá tenni a meccset, de a Thunder túl sok különböző forrásból kapott pontokat ahhoz, hogy a Spurs tartósan kontroll alatt tudja tartani a találkozót.
Oklahoma City védekezése egyre jobban érzi, hogyan kell kizökkenteni Wembanyamát
A párharc elején még úgy tűnt, hogy Wembanyama mérete és egyedi skill setje teljesen felboríthatja a Thunder védekezését, az elmúlt két mérkőzésen viszont Oklahoma City látványosan elkezdte kényelmetlenné tenni számára a játékot.
Ebben különösen nagy szerepe van Isaiah Hartensteinnek, aki talán a legstabilabb egyéni védekezést mutatta be Wembanyama ellen az egész szezon során.
A Thunder centere folyamatosan távol tartotta a Spurs sztárját azoktól a területektől, ahol igazán veszélyes tud lenni, nem engedte könnyen lendületből támadni a gyűrűt, és még azokat a hosszú lépéses floatereket is kényelmetlenné tette számára, amelyekből korábban rengeteg könnyű pontot szerzett.
Wembanyama végül húsz pontig jutott, de mindössze 4/15-tel dobott mezőnyből, ráadásul a triplavonal mögül is teljesen ritmustalanul játszott.
Ennél is fontosabb viszont, hogy Oklahoma City sokkal agresszívebben reagált az ötven-ötvenes labdákra, gyorsabban zárt vissza, és sokkal jobban kontrollálta a Spurs félpályás támadásait, amelyek egyre gyakrabban fulladtak kapkodásba vagy elütött passzokba.
Caruso ismét pontosan azt adta a Thundernek, amiért megszerezték
A Thunder továbbra is Jalen Williams és Ajay Mitchell nélkül játszik, emiatt pedig különösen fontos lett, hogy valaki pluszpontokat hozzon a padról.
Ezúttal újra Alex Caruso volt az, aki teljesen megváltoztatta a második egység energiáját.
Caruso huszonkét pontot dobott, négy triplát értékesített, és megint pontosan azokat a momentumokat nyerte meg, amelyek playoffban sokszor többet számítanak a statisztikáknál.
Oklahoma City számára az ilyen játékosok jelentik az igazi különbséget, mert amikor egy contender sérülésekkel küzd, akkor különösen felértékelődik minden olyan veterán, aki képes azonnal reagálni a nagyobb szerepre.
És most pontosan ezt csinálta Caruso is.
A Spurs számára most már tényleg Wembanyamának kell új szintre lépnie
San Antonio számára a legnagyobb problémát jelenleg az jelenti, hogy Oklahoma City védekezése egyre jobban kiismeri a Spurs félpályás támadásait.
A Thunder folyamatos nyomást helyez a labdakezelőkre, rengeteg passzsávot zár le, és egyre több eladott labdát kényszerít ki, miközben a Spurs támadásai túl gyakran veszítik el a ritmusukat még azelőtt, hogy igazán veszélyes helyzetek kialakulnának.
A Spursnek továbbra is vannak jó kiegészítő játékosai, Stephon Castle és Julian Champagnie például most is stabil ponttermelést hozott, de ezen a szinten már szükség van egy olyan játékosra, aki akkor is képes dominálni, amikor az egész támadórendszer akadozik körülötte.
Oklahoma City oldalán Shai ezt már többször megmutatta ebben a párharcban.
Most minden szem újra Wembanyamára szegeződik, mert San Antonio számára innentől már nincs igazán mozgástér.
A Thunder talán pontosan azért tűnik ennyire veszélyesnek ebben a playoffban, mert a rossz meccsek után sem veszti el a saját identitását.
A negyedik találkozó után sok csapat elkezdett volna kapkodni vagy teljesen átírni mindent, Oklahoma City viszont egyszerűen visszatért ahhoz a gyors, agresszív és több irányból működő kosárlabdához, amely egész évben működött náluk.
És amikor egy csapat ilyen gyorsan képes reagálni a nyomásra egy konferenciadöntőben, az általában nagyon erős jel arra, hogy készen áll a következő szintre is.
Ez csak egy darabja annak, ami most történik az NBA-ben — egy másik fontos sztorit itt találsz:
Az NBA új generációja hivatalosan is átvette a ligát
